Felszíne
A Hold szilárd felszínnel rendelkezik, melyet kráterek sűrűn borítanak. Felszíne már szabad szemmel is két különböző területre bomlik: a világosabb felföldekre (terra) és a sötétebb tengerekre (mare). A Föld felőli oldalon a tengerek aránya 30%, míg a túloldalon csak 3%, az egész felszínen 16,5%. A felföldek fényvisszaverő képessége a jobb, ezek képviselik a Hold ősi kérgét. Alacsony vastartalmú anortozitos összetételűek, magas földpát tartalmúak, alumíniumban és kalciumban gazdagok. Eredetileg kristályos formában létezhettek, de a becsapódások során sokszor darabolódtak és újra összeolvadtak, így breccsa alakban találhatók. (Az anortozit földünkön nem túl gyakori ásvány. A Holdon valószínűleg azért található nagy mennyiségben, mivel égi kísérőnkön a környezet redukáló jellegű, hiányzik az ásványokat átalakító víz.) A kéreg vastagsága néhányszor 10 km lehet, kora 4,5 milliárd év körüli. A tengerek a felföldeknél sötétebb területek, nagyméretű becsapódásos medencék talapzatát töltik ki. Nagy vastartalmú, kristályos szerkezetű bazaltok, a felföldeknél nagyobb sűrűségű14 anyagok. A legnagyobb becsapódások átszakították a kérget, és az így keletkezett sebhelyeken ömlött a felszínre a láva, amely szétfolyt, kitöltötte a mélyedéseket. A tengerek területén gravitációs anomáliákat lehet kimutatni, amelyet a bennük elhelyezkedő nagytömegű és sűrűségű bazalt hoz létre. Ezeket masconoknak (mass concentration) nevezik. Létük arra utal, hogy a medencék feltöltődése akkor történt, amikor a holdkéreg már olyan szilárd volt, hogy nem jöhetett létre izosztatikus kiegyenlítődés. A tengerek nem egyszerre keletkeztek, koruk 3,2-3,7 milliárd év közötti. A felszín legfelső rétege a becsapódások, a napszél, a kozmikus sugárzás és a hőingás hatására laza, kötőanyag nélküli törmelékké alakult – ez a regolit. Vastagsága méteres, tízméteres nagyságrendű, a felföldeken vastagabb. Legfelső néhány centiméteres rétege por finomságú, szemcséi átlagosan 0,1-0,01 mm-esek. Ennek 25-30%-át üvegszerű gömbök alkotják, amelyek a meteoritbecsapódások alkalmával megolvadt és szétfröccsent anyag apró megfagyott cseppjei.
Medencék
Nagyméretű becsapódásos képződmények, feneküket sötét bazalt borítja. A becsapódás alkalmával felszabadult energia gyakran több koncentrikus gyűrűt alakított ki bennük. Ezek területén illetve környezetükben található a becsapódáskor kirobbant anyagtörmelék takarója, valamint az ekkor kirepült nagyobb testek által ütött másodlagos kráterek.
Kráterek
Becsapódásos képződmények, nagyságuk a cm-es mérettől egészen a 200 km-es átmérőig terjed. Az ezeket kiváltó becsapódások kisebbek voltak a medencéket létrehozóknál.
Thalasszoidok
Medence nagyságú mélyedések a felföldek területén, óriáskráterek. Méretük mare medencék nagyságrendjébe esik, fenekük azonban világos színű kéreganyagból áll, főleg a Hold túloldalán fordulnak elő. Létrejöttük oka, hogy a túloldalon vastagabb a kéreg, így a nagyobb becsapódások közül csak kevés tudta azt átszakítani, és a magmát a felszínre juttatni.
Sugársávok
A nagyobb, fiatal kráterekből sugárirányban szétágazó, többszáz km hosszú keskeny sávok, amelyek minden útjukba eső formáción áthaladnak. Általában világos árnyalatúak, csak magas napállásnál figyelhetők meg. Létük egyelőre nem tisztázott, vagy a becsapódások által kidobott anyagszemcsék alkotta vékony törmeléktakarók, vagy ugyancsak a becsapódások által kidobott anyag formálta apró kráterek milliói.
Vulkanikus képződmények
Legnagyobbak a becsapódásos medencék bazaltlávával feltöltött területei. Ezeken a helyeken nem alakultak ki vulkanikus hegyek, a köpenyből feltörő lávák laposan szétfolytak a mélyedésekben. Csak kis szintkülönbségek találhatók rajtuk: lépcsők, lávafolyások frontvonalai. A medencéket feltöltő vulkanikus tevékenység kb. 3 milliárd évvel ezelőtt ért véget. A felszínen lávafolyások nyomai is láthatók: völgyek, csatornák, amelyek egykori láva[1]alagutak beomlott maradványai lehetnek. Akadnak szerkezeti mozgásokra utaló rianások is, ezek valószínűleg holdrengések alkalmával keletkeztek. (A Hold egyébként gyenge szeizmikus aktivitást mutat, a rengések ritkán érik el a Richter-skála szerinti 3-as értéket. A rengésfészkek átlagos mélysége 800-1200 km közötti.) Az egykori vulkanikus tevékenység nyomait őrzik a dómok. Ezek kilométeres, illetve kisebb, lapos, kúp alakú kiemelkedések, tetőaknával a csúcsukon. A Hold napjainkra már vulkanikusan halott égitest. Egyes vidékein időnként felfényléseket lehet megfigyelni, amelyek valószínűleg gázfeltörések. Ezeket TLP (Transient Lunar Phenomena) rövidítéssel jelzik, felszínformáló hatásuk elhanyagolható. A Hold egykori vulkanikus tevékenységéről még napjainkban is heves viták folynak, általánosan elfogadott álláspont nincsen.