Pulzárok
Az 1967-ben felfedezett pulzárok gyorsan forgó neutroncsillagok erős mágneses térrel. A forgás- és a mágneses tengely nem esik egybe, ezért a mágneses tengely precesszál (ferde rotátor). A mágneses tengely mentén két irányban felgyorsuló, kifelé mozgó elektromos töltések sugároznak egy szűk térszögben. Ezen nyalábok (jetek) mentén erős sugárzás történik a rádió-, sok esetben a látható, a röntgen- és a gammatartományban is. Amikor a forgás során felénk mutat a jet, felvillanni látjuk a pulzárt. Az impulzusok közötti idő, ami a forgási periódusnak felel meg, 0,001 és néhány másodperc közötti. A legtöbb pulzár atomóra pontossággal sugározza az impulzusokat. Ez a periódusidő a csillag korával nagyon lassan változik, növekszik, mert lassul a pulzár forgása.
6 perc alatt jutna el a Földről a Holdra – ilyen gyorsan, vagyis 4 millió kilométeres óránkénti sebességgel száguld az a pulzár, amit a NASA Fermi-űrteleszkópja és a VLA (Karl G. Jansky Very Large Array) rádiótávcső-hálózat fedezett fel.
J0002-es pulzár egy olyan, rádiósugárzást kibocsátó csóvával rendelkezik, amely éppen egy közelmúltbeli szupernóva-robbanás táguló maradványára mutat.
A tőlünk nagyjából 6500 fényévre lévő, a Cassiopeia csillagképben talált pulzár másodpercenként 8,7-szer fordul meg a tengelye körül, és minden fordulatnál egy gamma-sugár impulzust észlelünk. A pulzár gyorsan mozog a csillagközi gázban, amivel lökéshullámokat kelt, ezek hozták létre a mágneses energiát is tároló, felgyorsult részecskékből álló csóvát, amelynek rádióhullámait a VLA észlelte. A csóva 13 fényév hosszú, és egyenesen a pulzártól 53 fényévre lévő CTB 1 központja felé mutat.
A száguldó pulzárt a CTB 1 szupernóva-maradványt létrehozó szupernóva robbanása lökte meg nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt. A J0002 ötször gyorsabban száguld, mint egy átlagos pulzár, ráadásul gyorsabb az ismert sebességű pulzárok 99 százalékánál. Végül el is fogja hagyni a galaxisunkat.
A szupernóva táguló maradványa először gyorsabban haladhatott, mint a J0002, de több ezer év alatt a héj és a csillagközi gáz kölcsönhatása olyan ellenállást eredményezett, amely fokozatosan lelassította ezt a mozgást. Eközben a pulzár ágyúgolyóként tört ki a maradványból, és a robbanás után nagyjából ötezer évvel ki is szabadult belőle.
Egyelőre nem egyértelmű, pontosan mitől gyorsult fel a pulzár ennyire, de a további tanulmányozása segíthet fényt deríteni a folyamatra. Elképzelhető, hogy az összeomló csillag instabilitásai következtében létrejött egy sűrű, lassan mozgó anyagból álló régió, amely elég sokáig fennmaradt ahhoz, hogy „gravitációs vontatóként” felgyorsítsa a fiatal neutroncsillagot.
Magnetárok
A magnetárok a Világegyetem legextrémebb égitestei között vannak. A lehető legsűrűbb anyagból állnak, gyorsabban forognak, mint egy turmixgép kése, és a legerősebb mágneses teret gerjesztik, amit a kozmosz valaha látott.
Ha egy nagy tömegű csillag magja szupernóva-robbanás során saját súlya alatt összeomlik, vagy neutroncsillag vagy fekete lyuk keletkezik belőle. A magnetárok az előbbiek szokatlan és nagyon egzotikus változatai. A többi neutroncsillaghoz hasonlóan kicsik és óriási sűrűségűek – a jól ismert példa szerint anyagukból egy teáskanálnyi tömege 1 milliárd tonna körüli -, a mágneses terük azonban még ebben a mezőnyben is kiemelkedően erős. A köpenyükben felhalmozódott feszültség miatt időnként csillagrengéseket produkálnak, amelyek során felszínüket jelentős intenzitású és mennyiségű gamma-sugárzás hagyja el.
A csillag kataklizmikus halálának utolsó pillanatai előtt több milliárd tonna plazma zuhan annak magjára majdnem fénysebességgel, amely az elképzelhetetlenül erős gravitáció hatására roppant sűrűvé válik. A nagy sűrűség és magas hőmérséklet mellett az elektronok a protonokba préselődnek, amelyek neutronokká alakulnak. A mag innentől kezdve csak neutronokból áll.
Szinte teljes egészében neutronok alkotják őket, de annyi proton és elektron azért marad bennük, hogy kegyetlenül erős mágneses teret generáljanak: egyes neutroncsillagok mágneses tere százmilliószor erősebb, mint az ember által valaha készített legerősebb mágneseké. Ezek a neutroncsillagok az ismert Világegyetem legerősebb mágnesei – magnetároknak hívják őket.
A mágneses tér fenntartása azonban már nem ilyen egyszerű: az erős mágneses tér lelassítja a magnetár forgását, amely végül egy unalmas, öreg neutroncsillaggá válik.
A tudósok szerint a GRB 200415A néven katalogizált óriási fellángolás a mágneses mágneses mező hirtelen átrendeződésével kezdődött, amelyet valószínűleg csillagrengés okozhat. Ez a változás röntgensugarak és gammasugarak (bíborvörös) gyors, erőteljes impulzusát eredményezte. Az esemény egy elektron és pozitron felhőt is kibocsátott, amelyek a fénysebesség körülbelül 99% -án haladtak.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Kettős csillagok
Kettőscsillag alatt két olyan csillag együttesét értjük, ahol az egymáshoz képesti mozgás során a két komponens tömegvonzása meghatározható. Az észlelő csillagászatban azonban ebbe a kategóriába sorolják az optikai, tehát egymással fizikai kapcsolatban nem álló kettősöket is, mivel pusztán a látvány alapján a kettősség eredete nem tisztázható.
A legismertebb, szabad szemmel is megfigyelhető kettős az Alcor és a Mizar (Nagy Medve csillagkép), a kis távcsővel megfigyelhetők egyike az Albireo (narancs/kék pár, Hattyú csillagkép).
Igen gyakori, hogy nemcsak kettő, hanem három vagy még több csillag van egy csoportban. A magyar szóhasználatban viszonylag ritkán használják a többszörös csillag megnevezést; kettőscsillag alatt tehát többszörös csillagokat is értünk.
Szupernóvák
Egy szupernóvarobbanás során felszabaduló energia hatalmas, nagyságrendileg megegyezik a Nap által 10 milliárd év alatt kisugárzott összes energiával. A csillag energiaforrásainak kimerülése után a vasmag összehúzódási sebessége közel áll a szabadesés sebességéhez. A zsugorodás során a hőmérséklet eleinte nem növekszik nagymértékben, mivel a mag hatásos „hűtőkkel” rendelkezik. Az egyik ilyen hűtő a vasmagok alfa részekre és neutronokra történő lebomlása. Amikor a csillag összehúzódó magjának hőmérséklete egy kritikus határt elér, ez a bomlás egy ideig megállítja a további hőmérsékletemelkedést. A burok eközben a magot követve a centrum felé zuhan és felmelegszik. Amint véget ér a „vas hűtő” működése, a centrum hőmérséklete gyorsan eléri a 20 milliárd fokot, sűrűsége 10 10 g/cm3 -re emelkedik. Megkezdődik az alfa részek felhasadása szabad elektronokra és protonokra, melyek neutronokat alkotnak. Ezzel a reakcióval megemelkedik a neutrínóképződés, a neutrínók pedig nagy áthatolóképességük révén akadálytalanul eltávoznak a csillagból – ugyancsak hatásos hűtőként üzemelve. Amikor a hőmérséklet eléri a 40 milliárd K-t, a sűrűség pedig 3×10 11 g/cm3 közelébe jut, az anyag tovább már nem lesz átlátszó a neutrínókra nézve. Ezzel együtt kikapcsolódik a „neutrínó hűtő”, és a hőmérséklet gyorsan felszökik.
A felszabaduló energia hatalmas mértékben megnöveli a nyomást a centrumban, és egy kifelé haladó lökéshullámot indít el, melynek hőmérséklete 10 milliárd K körül lehet. (A mag összehúzódása valószínűleg akkor ér véget, amikor hőmérséklete túllépi a 100 milliárd K-t.) A centrumba hulló felforrósodott burok ezzel a lökéshullámmal találkozik és az ütközés tovább növeli a hőmérsékletet, nagyjából 200 milliárd K-re – ekkor a tetőfokára hág a robbanás. A külső rétegekben ugyanis a magtól távolodva egyre alacsonyabb hőmérséklet uralkodott a csillag korábbi életében, így az egyes rétegekben csak meghatározott szintig játszódtak le a fúziós reakciók. Ezúttal a behulló burok rendkívül gyorsan felmelegszik, a benne található anyagok szinte egyszerre fuzionálnak, a felszabaduló energia mértéke pedig óriási. (A hatalmas energiafelszabadulás során a vasnál nehezebb elemek is létrejönnek.) A robbanás leszakítja a csillag burkát, és azt 10-20 ezer km/s-os sebességgel kirepíti. Az anyagkidobás mértéke csillagonként változik, az égitest tömegének nagyrészét a robbanás során ledobja. Az objektum sugárzása drasztikus mértékben megnövekszik, ilyenkor gyakran túl is ragyogja anyagalaxisát. (Az imént vázolt események mindössze egy másodperc körüli idő alatt játszódnak le.) A robbanás során ledobott héj egy ideig még megfigyelhető, amíg életben tartja a neutroncsillag sugárzása, illetve míg lassan szét nem oszlik a csillagközi térben – ez néhányszor tízezer év. A szupernóvarobbanások gyakran aszimmetrikusak. Ennek következtében az égitest szívében kialakuló neutroncsillag nagysebességgel kilökődik eredeti helyéről.
