Galaxiscsoport
Csak nagyon kevés galaxis létezik külön-külön, egymagában. A közöttük levő űr nagyjából „üres”, kivéve a csillagközi porból alkotott felhőket. A körülbelül 50 galaxisból álló struktúrát galaxiscsoportnak nevezzük. A Tejútrendszer az úgynevezett „Lokális Csoport” tagja, melyben legalább 40 galaxis található.
Lokális Csoport

A rendszer átmérője 5 millió fényév körüli, jelenleg 33 tagját ismerjük, a teljes szám ennek az értéknek a kétszerese körül lehet. Ez a 33 galaxis típusát és tömegét tekintve nem egyforma. A Lokális Csoportot két hatalmas objektum uralja: Tejútrendszerünk és a szabadszemmel is könnyen megpillantható Androméda-galaxis (M31).

Ez a halmaz felépítésében is megfigyelhető: a többi galaxis nagy része ugyanis ezek körül kering kísérőgalaxisokként. Az Androméda-galaxis a Lokális Csoport legnagyobb tagja, Tejútrendszerünkhöz hasonlóan spirális galaxis. Átmérője kb. másfélszerese a miénknek, tömege pedig mintegy kétszerese. A Tejútrendszerrel együtt ennek a két óriás galaxisnak a gravitációs hatása dominál a rendszerben, melynek középpontja kb. félúton van a két galaxis között.

A Lokális Csoportban a harmadik spirális galaxis az M33 jelzésű, ez a harmadik legnehezebb tagja a rendszernek. Átmérője azonban csak 20 ezer fényév, tömege tizede a Tejútrendszerének. A többi galaxis között egy nagyobb elliptikust találunk, az M32-t, a „maradéknak” pedig fele törpe elliptikus, fele pedig szabálytalan galaxis. Az ilyen törpegalaxisok csak néhány százezer csillagot tartalmaznak, azaz csillagtartalomban egy nagyobb gömbhalmaz is felveheti velük a versenyt. (Méretben azonban nagyobbak a gömbhalmazoknál, így centrumukban kisebb a csillagok sűrűsége.)

Tejútrendszerünknek 11 kísérőgalaxisát fedezték fel eddig, közülük a legnagyobbak a Kis- és a Nagy Magellán-felhők, mindkét objektum megfigyelhető szabadszemmel a déli égen. A Nagy Magellán-felhő szabálytalan galaxisként van kategorizálva, bár spirális jellegű belső szerkezettel is rendelkezik. Távolsága 160 ezer fényév, tömege kb. 10 milliárd naptömeg.

A Kis Magellán-felhő távolsága 200 ezer fényév, tömege mintegy 2 milliárd naptömeg körüli. (Mindkét Magellán-felhőnek bonyolult felépítése van, ezt egyelőre nehéz pontosan meghatározni.) A valóságban csak egy-egy nagyobb csomóját képviselik a Magellán-áramlásnak, amely egy 300 ezer fényévnél is hosszabb, átlagosan 15-30 ezer fényév széles gázfelhőkből és csillagokból álló szalag a déli galaktikus pólus felett, helyzete közel merőleges a Tejútrendszer fősíkjára. Az áramlás alakja erősen deformálódott a Tejútrendszer és a Magellán-felhők gravitációs hatására. Galaxisunk valószínűleg befogta az ősi Magellán-galaxist, amikor az túl közel haladt el mellette, és amióta elkezdett körülöttünk keringeni, folyamatosan anyagot szakítottunk le róla. Ezek alkotják a Magellán-áramlást, közülük sok felhő nagysebességgel közeledik a Tejútrendszerhez. A Magellán-felhőket galaxisunk egyébként a távoli jövőben el is fogja nyelni, anyaga a miénkkel összekeveredik. A Magellán-felhők gravitációs hatása némileg torzít a Tejútrendszer alakján. Ennek eredménye szabadszemmel is megfigyelhető: a nyári és a téli ég legfényesebb csillagai nem a Tejútban helyezkednek el (Gould-öv).
Galaxishalmaz

A több ezer galaxist (több megaparszek távolságban szétszórva) tartalmazó struktúrát galaxishalmaznak hívjuk, amelyek a Világegyetem egyik legnagyobb, gravitációsan kötött objektumai.
A legtöbb extragalaxis valamilyen galaxishalmaz eleme. Köztük számos egyben röntgenforrás is, ami a halmaz galaxisai között meglévő gázról tanúskodik. Térbeli elrendeződésük szerint lehetnek szabályosak vagy szabálytalanok.
A szabályos galaxishalmazokban a galaxisok elrendeződése gömbszerű és koncentrálódnak a középpont felé. A legközelebbi szabályos galaxishalmaz a Pegazus-halmaz, ami a Földtől 150 millió fényév távolságra van.
Az egyes galaxishalmazok össztömege elérheti a 10·1015 naptömeget, átmérőjük pedig a 3·107 fényévet. A csillagászati megfigyelések arra utalnak, hogy a galaxisok túlnyomó része halmazokban található.
A megfigyelhető univerzum legjelentősebb galaxishalmazai a Virgo-halmaz, a Herkules-halmaz és a Coma-halmaz. Rendkívül sok tagot számláló halmaz még a Nagy Attraktor és a Sloan Nagy Fal.
Szuperhalmazok

A galaxishalmazok sem egyenletesen elszórva találhatók a térben, hanem nagyobb csoportosulásokat alkotnak – ezeket nevezzük szuperhalmazoknak. Felépítésük nem gömbszimmetrikus vagy enyhén lapult, hanem éppen ellenkezőleg: rendkívül elnyúlt illetve lapos formával rendelkeznek. Hihetetlen formagazdagságot mutatnak: hosszú fonalak, láncok formájában, lapok, buborékok felületei mentén rendeződnek bennük a galaxishalmazok illetve galaxisok. Méretük széles skálán változik: néhányszor tízmillió fényévtől több százmillió fényévig terjedhet, átlagosan 100 millió fényév.
Amikor a Világegyetemet nagy léptéken vizsgáljuk, észrevehetjük, hogy a szuperhalmazok hatalmas buborékszerű ürességek felületein, azok találkozásainál helyezkednek el. A buborékok jellegzetes mérete szintén százmillió fényév, azonban sokkal nagyobb térfogatot töltenek ki, mint a lapos, keskeny szuperhalmazok, melyek a Világegyetem térfogatának nagyjából 5%-át alkotják. Ezeknek a buborékszerű képződmények belsejében a látható anyag (és valószínűleg a láthatatlan is) elég ritka, csak elszórva találunk egy-egy galaxist.
A szomszédos ürességek, buborékok, valószínűleg egymással összekapcsolódnak, egymásba nyílnak. Ehhez hasonlóan lehetséges és néhány esetben már észlelésekkel alátámasztott, hogy a szuperhalmazok összeérhetnek, rendkívül hosszú képződményeket alkotva. Ilyen például a Nagy Fal nevű formáció, mely több összekapcsolódó (vagy egy hatalmas) szuperhalmaz. Ennek kb. 500 millió fényév hosszú szakaszát ismerjük, vastagsága általában nem haladja meg a 15 millió fényévet. Elképzelhető, hogy mérete ennél is nagyobb, a jelek szerint ugyanis a feltérképezett zóna határán túl is folytatódik. Azt a szuperhalmazt, amelynek a Lokális Csoport is tagja, Lokális Szuperhalmaznak, illetve Virgo Szuperhalmaznak nevezzük. .
Lokális Szuperhalmaz

A Lokális Szuperhalmaz felépítése alapján három fő komponensre bontható: magja a tőlünk 50 millió fényév távolságban lévő Virgo galaxishalmaz. Ez egy rendkívül gazdag, sokezer galaxist tartalmazó rendszer, a Lokális Szuperhalmaz fényes galaxisainak 20%-a itt található. Ezt veszi körül több galaxishalmaz felhője, melyek nagyjából egy korongot alkotnak. Itt található a Lokális Szuperhalmaz fényes galaxisainak 40%-a. A korong több nagy galaxishalmazból álló elnyúlt felhőt tartalmaz, melyek a központi Virgo felől ágaznak szét. Ezek a Virgo II., Virgo III., Canes Venatici, Leo II. és Crater-felhők. A maradék fényes galaxisok 40%-a egy kiterjedt, ritka felhőben található, ami az előbbi képződményeket veszi körül.
A Lokális Szuperhalmaz átmérője 80-100 millió fényév, mintegy százezer galaxist tartalmazhat, Lokális Halmazunk ezen belül a Canes Venatici felhőben van, a peremterületeken. Ha a Lokális Halmaznak, illetve Lokális Szuperhalmaz kb. 600 km/s-os sebességgel halad a Hydra és Centaurus csillagképek által kitűzött irányba. A mozgás kiváltó oka egy hatalmas, mintegy 300 millió fényév távolság körül elhelyezkedő tömegkoncentráció lehet, melyet Nagy Vonzónak (Great Attractor) neveznek.
Nagy Vonzó - Great Attractor

Relatíve ritka anyagcsoportosulás, a benne található galaxisok ugyanis nem alkotnak egy sűrűbb központot, hanem egy hatalmas térfogatban, többé-kevésbé egyenletesen vannak elszórva. Ennek a képződménynek látszólagos átmérője bolygónkról nézve 60 fok körüli, a déli égen található. Ezidáig csak 7500 galaxist sikerült felfedezni, melyek valószínűleg ehhez a képződményhez tartoznak. A Nagy Vonzó teljes tömege kb. ötvenezerszerese lehet Tejútrendszerünkének, itt is az anyag nagy része valószínűleg láthatatlan formában van jelen. A szuperhalmazok a Világegyetem jelenleg ismert legnagyobb alakzatai, a látható anyag nagy része (és valószínűleg a láthatatlan is) ilyen formációkba csoportosul.