2013. február 15-én, a reggeli órákban az oroszországi Cseljabinszk lakóinak szokatlan látványban volt részük: az égen egyszer csak feltűnt egy második nap, majd kisvártatva hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Bár a cseljabinszki meteor mindössze húsz méter átmérőjű volt, és még a becsapódás előtt elégett a légkörben, az ereje így is harmincszorosa volt a hirosimai atombombáénak. A robbanás hatására a környékbeli városokban több ezer épület rongálódott meg, és legalább ezerötszáz ember szorult orvosiellátásra, javarészt a szétszóródó üvegszilánkok miatt.
A cseljabinszki meteor csak a legutóbbi azoknak az eseteknek a sorában, amik megmutatják, hogy az emberiség mennyire kiszolgáltatott az űrben keringő több millió aszteroidának, amelyek bármikor eltalálhatják a Földet. A történelem során számos olyan esetet jegyeztek fel, amelyeknél pusztán a szerencsén múlt, hogy nem történt nagyobb tragédia, elég csak az 1908-as tunguszkai eseményre gondolni, ahol a 10-15 megatonnás robbanás csupán azért nem járt százezrek vagy akár milliók halálával, mert a meteor Szibéria lakatlan területei felett robbant darabjaira. A robbanás ereje így is hatalmas pusztítást okozott, mintegy kétezer négyzetkilométeres területen tarolva le a szibériai tajgát.
A csillagászok régóta figyelik a Naprendszerben található égitesteket és az elmúlt néhány évtizedben egyre komolyabb adatbázisok születtek ezeknek a rendszerezésére és osztályozására. Globálisan mintegy 30 olyan robbanást regisztrálnak évente, amelyek ereje meghaladja a hirosimai atombombáét is, ezezk a meteorok viszont szerencsére elégnek a Föld légkörében.
A kutatók szerint a cseljabinszkihez hasonló becsapódás nagyjából 30-40 évente fordul elő, a kisebb területen pusztító meteorokra százezer évente lehet számítani, míg olyan aszteroida, ami tömeges kihalást okozhat, nagyjából százmillió évente csapódik a Földnek. Bár a teljes emberi civilizációra veszélyes aszteroidák 95%-át mára sikerült feltérképezni, ám annak a nagyjából egymillió aszteroidának, amely képes lenne elpusztítani egy várost, ma még alig az 1%-át ismerjük.
Mivel az aszteroidák globális veszélyt jelentenek, ezért hozta létre az ENSZ a Nemzetközi Kisbolygófigyelő Hálózatot (IAWN), amely a potenciálisan veszélyes aszteroidákat hivatott figyelni, valamint az Űrküldetést Tervező Tanácsadó Csoportot (SMPAG), melynek feladata, hogy terveket dolgozzon ki a veszély elhárítására.
Az aszteroidák elhárításának természetesen az egyik legfontosabb szereplője a NASA, akik a NEO Observation Program (földközeli égitesteket megfigyelő program) keretében már 1998 óta dolgoznak rajta, hogy azonosítsák a bolygónkra potenciálisan veszélyes, földközeli objektumokat.
A NASA-n belül 2016-ban alakult meg a Planetary Defence Coordination Office (Bolygóvédelmi Koordinációs Iroda), aminek dedikált feladata a bolygónkra leselkedő aszteroidák felkutatása és elhárítása.
Az űrvédelmi program első fázisát már 2011-re teljesítették, ekkorra sikerült feltérképezniük az egy kilométernél nagyobb átmérőjű, a Földre potenciális veszélyt jelentő aszteroidák 90%-át. A dolog nehezebbik része viszont csak ezután következik, hiszen a program következő fázisában ugyanezt meg akarják tenni a 140 méter átmérőnél nagyobb aszteroidákkal is, amikből sokkal több van, a detektálásuk pedig kifinomultabb műszereket igényel. A munka nagyságát jól jellemzi, hogy 2020-ban eddig mintegy 208 ilyen aszteroidát találtak, miközben a számuk több százezerre tehető. Ezeknek a 140 és 300 méter közötti aszteroidáknak eddig kevesebb, mint a felét sikerült megtalálni, a jelenlegi ütemben még akár harminc évbe is telhet, mire sikerül elérni a kitűzött célt.
A Földre veszélyes kisbolygókat nagyrészt két, párhuzamosan futó program detektálja: az 1999-ben elindított Catalina Sky Survey és a 2010-től működő Pan-STARRS. Ezeket a programokat kifejezetten a potenciálisan veszélyes, földközeli objektumok detektálására hozták létre, és az elmúlt két évtizedben csaknem huszonháromezer objektumot azonosítottak a segítségükkel, amelyek közül több mint kétezer jelent potenciális veszélyt a Földre.
A védekezést segíti a 2015-től üzemelő ATLAS-rendszer is, ami tekinthető az utolsó védvonalnak is, hiszen a feladata, hogy a Földet eltaláló kisebb égitestekre figyelmeztessen néhány héttel azok becsapódása előtt. Az aszteroidák kutatásában emellett is számtalan rendszer vesz részt, például a Catalina Sky Surveyt megelőző Linear (Lincoln Near-Earth Asteroid Research) vagy a Neowise, amit ugyan eredetileg nem aszteroidák megfigyelésére hoztak létre, de a karakterizálásukban komoly segítséget nyújt.
Az aszteroidák karakterizációját a NASA a Neowise-on kívül eddig főként a Hawaii Mauna Kea tűzhányón felállított Infrared Telescope Facility távcsővel végezte, de nagy segítséget nyújtanak az olyan radarrendszerek is, mint a Goldstone vagy az azóta már összedőlt Arecibo. Bár ezek a műszerek arra alkalmatlanok, hogy új aszteroidákat azonosítsanak, de ha a kutatók már tudják, hogy mit keressenek, akkor nagyon hasznos információkhoz juthatnak az égitestek alakját, méretét, kompozícióját illetően.
Bolygóvédelmi gyakorlat
Az idei évben 2021 április 26-án kezdődött a négy napos Hetedik Nemzetközi Aeronautikai Akadémia Bolygóvédelmi Konferenciája (7th International Academics of Aeronautics Planetary Defence Conference), amelyet ezen alkalommal a NASA Jet Propulsion Laboratóriumának Földközeli Objektumok Tanulmányának Központja (CNEOS) vezetett. Ezen a konferencián, amelyen nem csak a NASA, hanem az Európai Űrügynökség és sok más nemzetközi szervezet is részt vett, arra próbáltak meg választ találni a szakemberek, hogy vajon mennyire működnének hatékonyan a jelenlegi megfigyelőrendszerek, technológiák és kormányok, amennyiben egy valódi sci-fibe illő helyzet alakulna ki, vagyis felfedeznénk, hogy egy hatalmas aszteroida száguld a Föld felé és elkerülhetetlenül be is csapódik.
A NASA Sugárhajtás Laboratóriumának egyik szervezete, a CNEOS, amely a földközeli égitestek tanulmányozásával foglalkozik, elképzel egy aszteroidát, amely ütközőpályán halad a Föld felé. Az égitest adatait nyilvánosságra hozva tájékoztatja azokat a szervezeteket (amerikai és nemzetközi egyaránt van ezek közt), amelyek feladata az lesz, hogy a kapott adatokra reagálva felépítsék azt az eseménysort, amely a felfedezésből következik. A gyakorlat ideje alatt minden nap újabb adatot ad át a CNEOS az érintett feleknek, akik ezeket integrálják a saját stratégiáikba, és az új információk alapján módosítják a döntéseiket, ha szükséges.
A bolygóvédelmi szimulációk fontos cél szolgálnak a megelőzésre való felkészülésen kívül: a segítségükkel ki lehet alakítani egy olyan nemzetközi, a kormányokat, szervezeteket, intézményeket egyesítő hálózati rendszert és protokollokat, amelyek irányt mutatnak abban, hogy amennyiben mégis szükségessé válik a vészhelyzet kihirdetése, hogyan lehet a szükséges lépéseket jól koordináltan, hatékonyan és minél gyorsabban megtenni, a mozikból ismerős káosz nélkül.