Aszteroida fogalma
Egy kisbolygó vagy aszteroida a törpebolygónál kisebb, szabálytalan alakú, szilárd anyagú égitest, mely csillag körül kering. A legtöbb kisbolygó feltehetően a protoplanetáris korongból származik, melyek nem álltak össze bolygóvá a csillagrendszer kialakulásakor. Néhányuk saját holddal is rendelkezik.
Léteznek bináris (kettős) aszteroidák is, amelyekben két nagyjából azonos méretű sziklatest kering egymás körül, valamint hármas aszteroida rendszerek.
Aszteroidák kialakulása
Hosszabb időn át az az elmélet volt a legáltalánosabb, amely szerint a kisbolygók egy szétrobbant (széttört) nagyobb bolygó, a Phaeton roncsai. Ezzel magyarázható hasonló pályájuk, gyakran szabálytalan alakjuk.
A legtöbb kisbolygó feltehetően a protoplanetáris korongból származik, melyek nem álltak össze bolygóvá a csillagrendszer kialakulásakor.
A Mars és Jupiter közötti övezetében kivált kristályos anyagok a Jupiter zavaró hatására igen gyakran és nagy sebességgel ütköztek.
Ezek az ütközések egyrészt megakadályozták, hogy a már korábban összeállt objektumok nagyobb bolygóvá növekedjenek, másrészt igen sok törmelékanyagot termeltek.
Ezt az alapgondolatot képviselte már O. J. Smidt is, és ezt fejtegette C. R. Chapman is a 70-es években.
Felfedezés
Titius – Bode szabály
A Titius–Bode-szabály vagy Bode-szabály annak a megfigyelése, hogy a Naprendszer bolygóinak pályái egyszerű mértani szabályszerűség szerint követik egymást.
1741-ben, amikor a bolygótávolságokat még csak egymáshoz viszonyítva ismerték, Christian von Wolff német csillagász észrevette, hogy a bolygótávolságok számsorában valami különös tapasztalható.
A távolságok nem véletlenszerűek, hanem valamilyen törvényszerűség szerint követik egymást.
A valódi távolságtól való eltérés (a sorba nem illeszthető Neptunuszt illetve az Erist leszámítva) minden bolygó esetében 5%-on belül van.
E törvényt Johann Daniel Titius német csillagász-matematikus említette először 1766-ban.
Erre talált rá 1772-ben a berlini csillagvizsgáló igazgatója Johann
Elert Bode, aki 1778-ban öntötte végleges formába.
Annak ellenére, hogy a törvény a nagyobb teljesítményű távcsövek megjelenése előtt jelent meg, figyelemre méltó előrejelzéseket adott.
A szabály látszólagos igazolására először 1781-ben került sor, mikor William Herschel felfedezte az Uránuszt.
Az eredmények alapján az 1700-as évek végén rendszeresen kutatva kezdték el keresni a 2,8 CsE távolságban keringő „hiányzó” bolygót.
Zách János Ferenc
(1754-1832)
A 18. század utolsó éveiben báró Zách János Ferenc 24 csillagászból álló csoportot szervezett, hogy felkutassa az égen a hiányzó bolygót, amelyet a Titius-Bode törvény szerint a Naptól körülbelül 2,8 CSE-re jósoltak.
Részben a Ceres törpebolygó felfedezőjének számít, bár Zách elsősorban a Mars és a Jupiter közötti térségben a Titius–Bode-szabály által megjósolt hipotetikus bolygót kereste.
Franz Xaver von Zach, a 18-19. század fordulójának talán legnagyobb hírű csillagásza Pesten született 1754. június 13-án.
Igazi hírnévre akkor tett szert, amikor eljutott egy angliai kastélyba, ahol megmutatták neki Thomas Harriot (1560-1621) rejtélyes feljegyzéseit.
Az egymás alá írt számsorok alapos tanulmányozása után Zách rájött, hogy azok a Halley-üstökösnek egy korábbi megjelenése (1607) alkalmából készült pontos megfigyeléseit tartalmazzák. Zách a Harriot-féle iratokra vonatkozó megfejtését az Astronomisches Jahrbuch-ban tette közzé.
Az ő nevéhez fűződik az első nemzetközi tudományos folyóirat Allgemeine Geographische Ephemeridien, az első nemzetközi csillagászati folyóirat Monatliche Korrespondenz kiadása, valamint az első nemzetközi tudományos konferencia megszervezése.