Hell Miksa
(1720-1792)
Korának legkiválóbb csillagásza, Selmecbányán született 1720. május 15-én. Eszményképének a XVIII. század híres csillagászát, Herschelt tekintette, akiről így írt:
„Herschel, míg lesz Föld, míg lesznek csillagok, él majd, csaknem mint Newton, nagy tudománya miatt. Illik, mint tudjuk, tisztelni az égi Királyt, ki támogatá Herschelt, és tudománya művét; s mindez legyen az Isten legnagyobb dicsőségére”.
Nagy szerepe volt az akkori csillagászok betanításában. Széles körű volt tudományos érdeklődése. Csillagászati és matematikai munkássága mellett foglalkozott fizikával, geodéziával, térkép- és földgömbkészítéssel, éghajlattannal, nyelvészettel, történelmi kutatásokkal és még sok mással.1755-ben meghívták a bécsi csillagvizsgáló igazgatójának és a bécsi egyetem csillagászprofesszorának. E minőségében irányította az egri, budai, nagyszombati, kolozsvári és gyulafehérvári csillagvizsgálók építését.
1757-től Hell szerkesztette az Ephemerides Astronomicae című csillagászati évkönyvet. 1769-ben VII. Keresztély dán király meghívta Vardoba, a Vénusz bolygó napkorong előtti átvonulásának megfigyelésére. Főként ott elért eredményeinek köszönhette hírnevét.
Hell és Sajnovics 1768. április 28-án indult Vardobe, hogy megfigyeljék a Vénusza Nap előtti átvonulását, amely 1769. június 3-4-én volt. Ott próbálta ki Hell a földrajzi szélesség (a sarkmagasság) mérésére feltalált igen pontos módszerét. Az útjuk céljául szolgáló mérést nagy szerencsével sikeresen elvégezték. Közben Sajnovics felfedezte a lapp-magyar nyelvrokonságot. Érdekes, hogy a két nyelv hasonlóságára Hell figyelt fel, aki annak ellenére, hogy magyarnak vallotta magát, nem tudott magyarul! Sajnovics megtanult finnül, utána Hell nagy lelkesedéssel fogadta beszámolóját a lapp és a magyar nyelv rokonságáról.
Vardoi megfigyelései alapján Hell kiszámította a napparallaxist, de mivel az adatokat késve közölte, kortársa, Lalande francia csillagász azzal gyanúsította meg, hogy azokat utólag javítgatva próbált jobb eredményt elérni. Gyanúját Encke is megerősítette, ezért Hell tudományos megbízhatósága megrendült. Később – jóval Hell halála után – azonban Le Verrier és Newcomb számításai Hell adatait és eljárását igazolták.
Csillagászati munkásságának emlékére a Holdon egy 31 km átmérőjű krátert neveztek el Hellről (32° déli szélesség, 8° nyugati hosszúság).
Az egri főiskola 59 m magas csillagászati tornyában van az a Linea Meridionalis (délvonal), amelyet még Hell mért ki nagy pontossággal 1776-ban. A toronyban még mindig szól a Hell-harang.
Konkoly Thege Miklós
(1842-1916)
Konkoly Thege Miklós felvidéki gazdag nemesúr 1842-ben született Pesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen Jedlik Ányostól hallgatott fizikát, majd Berlinben fizikát és csillagászatot tanult. Diplomát 1863-ban szerzett, utána nagy európai körutat tett, s megismerkedett a laboratóriumi spektroszkópiával.
Ógyallai birtokán Konkoly 1871-ben kezdte el az észlelést egy 4”-es távcsővel és egy meridiánkörrel. (Ógyalla: helység, Komáromtól 15 kilométerre.) A napmegfigyelések 1872-ben indultak, és ettől kezdve az időjárás szabta keretek között rendszeresen folytak. A csillagda 1874-ben egy új épülettel gazdagodott, amely egy Browning gyártmányú 10,5”-es tükrös teleszkópnak adott otthont. Ebben az esztendőben kezdődött el az üstökösök spektroszkópiai megfigyelése, majd egy évvel később a meteoroké. Fontos eredmény volt, hogy a spektroszkópiai eredmények rávilágítottak az üstökösök és a meteorok közötti rokonságra. Konkoly 1881-ben a Browning távcsövet egy 10”-es Merz refraktorra cserélte. 1879-ben jelent meg az első időszak eredményeit összefoglaló évkönyv. A színképi megfigyelések értelmezésére laboratóriumi munkát is végeztek, s az első eredményekről 1884-ben számoltak be az Akadémiának.
A nyolcvanas évek egyik legfontosabb nemzetközi programja volt a 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagok átfogó színképi jellemzése. Ebbe a nemzetközi programba kapcsolódott be az intézet, felismerve a nemzetközi kapcsolatok jelentőségét. Konkoly sokat utazott külföldre, és nála is gyakran fordultak meg neves külföldi csillagászok. Több nemzetközi egyesületnek volt a tagja (például a Royal Societynek vagy az Astronomische Gesellschaftnak). 1874-ben a Philadelphiai Egyetem doktorává avatták.
Konkoly Thegét 1890-ben a Meteorológiai Szolgálat igazgatójává nevezték ki. Formálisan megtartotta az ógyallai intézet igazgatását is, de valójában ereje nagy részét új munkájára fordította, sőt, Ógyallán geomágneses obszervatóriumot is létrehozott, ahol a saját tervezésű eszközök mind a mai napig használatban vannak.
Az intézet legfontosabb tudományos programja a csillagászati fotometria lett. A színképelemzés mellett a csillagfény nagy pontosságú mérése része volt a csillagászatban akkortájt végbement forradalomnak, a megfigyelési asztrofizika születésének. Az első próbálkozások viszont világossá tették: az ógyallai intézet távcsövei nem eléggé nagyok ahhoz, hogy a csillagda nemzetközi szinten lépést tartson a megfigyelési technika élvonalában levő spektroszkópiával. A csillagászati fotometriában azonban egy intézet a közepes és kis műszerekkel is versenyképes lehet. Ezért lett az új állami intézet főprogramja a fotometria. Két fontos irányban kezdődtek meg a kutatások. Egyrészt a 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagok fotometriájának nemzetközi programjában vállaltak részt, másrészt – és ez máig ható kutatási területválasztás – bekapcsolódtak a változócsillagok észlelésébe. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a fényváltozások mérésekor a pontosság mellett a legfontosabb tényező a fényváltozás karakterisztikus ideje, amely mindenki számára egyformán hosszú, és így a nagy, gazdag nemzetek sincsenek előnyben a szegényebbekkel szemben.
A csillagászati fotometria mellett a Nap rendszeres észlelése is az intézet fő feladatai közé tartozott. Ógyallán 1872-óta folytak Nap-megfigyelések. Eleinte a Nap teljes korongjáról készített rajzokkal, majd a Nap rendszeres fotografikus megfigyelése 1904 őszén indult egy új fotoheliográf üzembeállításával. Konkoly nagy súlyt helyezett a műszaki és laboratóriumi háttérre. Maga is kitűnő műszerkonstruktőr volt, saját építésű eszközei mellett a vásárolt berendezéseken is számtalan újítást vezetett be. A kultuszminiszter kérésére 1908-ban a londoni Princess Hallban rendezett magyar kiállításon az intézet önálló programmal vehetett részt. Egy kisebb, a Hold és a Nap-megfigyelésére szolgáló távcső mellett egy protuberancia-spektroszkópot, egy kvarcspektrográfot és egy nagyobb teleszkópra szolgáló adaptert állítottak ki, továbbá az intézetet és a műszereket ábrázoló fotókat is bemutattak. A zsűri az összeállítást Grand Prix-vel jutalmazta.
Az ő közreműködésének köszönhetően létesültek a következő csillagvizsgálók: 1878-ban a Haynald-obszervatórium Kalocsán, 1881-ben Gothard Jenő és Sándor obszervatóriuma Herényben, majd 1886-ban Podmaniczkyéké Kiskartalon.
Fényi Gyula
(1845-1927)
Fényi Gyula 1845. január 9-én született Sopronban, eredeti neve Finck István volt. A sikeres érettségi vizsga után szerzetesi pályára lépett, a jezsuita rend magyarországi központjában, Nagyszombaton kezdte meg renden belüli próbaidejét. Ekkor 19 éves volt. A jezsuita rendre mindenekelőtt a racionalitás, a célratörés és a belső fegyelem volt a jellemző. Tanító rend volt, jól képzett tanári gárdával működtették iskoláikat. A rendnek egyik fő célkitűzése az újoncok magas szintű képzése volt három területen: a teológia, a bölcsészettudományok és a természettudományok terén.
Azonban főként filológiai műveltségre kellett szert tenni. Fényit 1877-ben pappá szentelték. 1878-tól Kalocsán tevékenykedett a Haynald Obszervatóriumban. Először asszisztensként dolgozott, majd három évig Pozsonyban tanított, ezután visszakerült Kalocsára, ahol a – Haynald Lajos bíboros érsek által alapított – csillagvizsgáló első igazgatója, Karl Braun asszisztense lett. 1885-ben nevezték ki az obszervatórium igazgatójának, ezután a tudományos élet látványosan fellendül Kalocsán. Amikor átvette az obszervatórium igazgatását, még nem volt csillagászati képzettsége, ennek ellenére, folytatni kívánta előde kutatásait. Angelo Secchi és Karl Braun tevékenységének hatására műszereket kezdtek vásárolni a kalocsai obszervatóriumba. Fényi úgy határozott, hogy a napkutatással, napfizikával, ezen belül a napfoltokkal és a protuberanciák megfigyelésével fog foglalkozni. Tudatosan és rendszeresen kezdte el észleléseit. 1885 és 1913 között minden arra alkalmas derült napon végzett megfigyeléseket. 1913-ig volt igazgatója az obszervatóriumnak, nemzetközileg elismert, megbecsült kutató volt.
Számos tudományos társaság választotta tagjává, csillagászati lapok közölték publikációit, 71 éves korában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Nemzetközi elismerését bizonyítja, hogy a Hold déli oldalán krátert neveztek el róla 1971-ben. Ez szakmai körökben egyenértékű egy „kis Nobel-díjjal”. Fényi jezsuita csillagász volt, mégis szovjet kutatók javasolták, hogy a Hold egyik hegyét róla nevezzék el. Tudományos pályafutása mindvégig a Nap vizsgálatához kötődött. A napkutatásban szerepet játszott az intézmény felszereltsége és a jezsuita tradíció. Fényi a következőképpen nyilatkozott erről:
„Midőn most a Nap vizsgálását tűztük ki fő feladatunkul, egyszersmind a rendtársaink által kijelölt hagyományos úton haladtunk, mivel egyrészt Scheiner jezsuita atya volt az első csillagász, aki a napkorongot tudományos kutatás alá vetette, másrészt napjainkban Secchi jezsuita atya az első helyet foglalja el klasszikus munkáival és tudományos kutatásaival e téren.”
Nagyon hamar tudatosult benne, hogy a Nap megfigyelésével nyert ismeretek akkor lesznek hasznosíthatók, ha a lehető leghiánytalanabbak és a legpontosabbak. Összesen 24 665 protuberanciát észlelt 4929 megfigyelési napon. Ez a protuberanciákra vonatkozó leghosszabb észlelési sorozat, melyet az észlelő egyazon műszerrel és ugyanazon módon végzett. Megfigyeléseinek minősége egyedülálló. Észlelései a Nap peremén érzékelhető protuberanciák eloszlásának és gyakoriságának vizsgálásához a legértékesebb, legpontosabb anyagot szolgáltatták. A megfigyelések regisztrálásán kívül le is írta a jelenségeket, lejegyezte a pozíciók koordinátáit, számszerű adatokat rögzített, s le is rajzolta a jelenségeket. Különös figyelmet szentelt a protuberanciák alakjának, szerkezetének, időbeli lefolyásának. Megmutatta, hogy e jelenségek szerkezete finom, összetett, ennek azért volt jelentősége, mert korábban csak kiemelkedésnek tekintették. Megfigyelései során több módszertani újítást vezetett be. Ilyen volt, hogy tudatosan rögzítette a 30 szögmásodpercnél kisebb változásokat. Ennek az a jelentősége, hogy korábban csak az ennél nagyobb megemelkedést tekintették protuberanciának. Újítása nyomán megismerhettük a Nap kromoszférájának kisebb egyenlőtlenségeit. Használt továbbá spektroszkópra szerelt mikrométert, törekedett minden lehetséges esetben a teljes napkorong megörökítésére, így rögzítette a kromoszférából kiemelkedő valamennyi jelenséget. Nemcsak az alaki változásokra összpontosított, hanem figyelembe vett a napkorongon történő bárminemű mozgást. Bár Fényi elődje, Braun kidolgozott eljárásokat a napjelenségek fényképezésére, ezek részben a szükséges anyagiak hiánya miatt nem tudták alkalmazni. Hiányzott az a megfelelő szerkezet, amely 1/1000 másodperces expozícióra lett volna alkalmas. Így az észleléseket projekciós úton, rajzolással rögzítették. Ezt a módszert használta Fényi is. Rajzai olyan pontosak, hogy ha a mai technikával készült fényképekkel vetjük össze, akkor szinte ugyanolyan precízeknek mutatkoznak, ezért még ma is használják azokat. Rajzait a Debreceni Napfizikai Obszervatóriumban őrzik, ahol a Konkoly Thege Miklós által készített napfoltrajzok is találhatók.
Fényi ezen kívül napfolt-színképelemzést is végzett. Fontos felfedezéseket tett ezen a téren is a sugár irányú mozgások és a gáztörvények tanulmányozásával. Nevéhez fűződik az első használható színkép elkészítése egy napfáklyáról, de a meteorológia számára fontos feljegyzéseket is készített, és az üstökösök kutatásával is foglalkozott. Elsősorban megfigyelő tevékenysége jelentős, de mindenképpen említésre méltó elméleti munkássága is. Elméleti tevékenységének egyik legnagyobb jelentősége, hogy a Nap felszínén zajló jelenségeket egymással összefüggésben vizsgálta, ezeket a Nap tevékenységeként értelmezte. Fontos összefüggésekre bukkant a napfoltok, a napfáklyák és a protuberanciák között. Következtetései a mai kutatások szerint is helyesek. Feltételezte, hogy a Nap ibolyántúli sugárzása és a napfoltok periódusa között kapcsolat van. Ennek következménye, hogy foltmaximum idején a naplégkör legfelső rétegének hőmérséklete magasabb lehet, mint minimumkor. Tevékenysége kiterjedt a földmágnesesség és a naptevékenység közötti kapcsolat vizsgálatára is. Arra a következtetésre jutott, hogy a protuberanciák és a földmágnesesség között nincs közvetlen kapcsolat, de a napkitörések következtében erős földmágneses háborgások keletkeznek. A protuberanciákat megpróbálta a Nap anyagát mozgató fizikai erőkkel megmagyarázni. Elemezve természetüket, a protuberanciákat fizikai anyagmozgással összefüggő jelenségeknek tekintette, amelyek hidrogénből álló valóságos anyagfelhők, a naplégkör alacsonyabb rétegeiből a magasabb rétegekbe emelkedve. A protuberanciáknak két típusa ismert. Az egyik a nyugodt protuberancia, amely a Nap peremén figyelhető meg, alakját kevésbé változtatja, ez viszonylag tartós. A másik fajta a robbanásos (eruptív) protuberancia. Ritkábban keletkezik, jóval dinamikusabb, alakja változik, gyorsuló sebességgel áramlik a napfelszín felől a naplégkör külső rétegei felé, ott szétoszlik, majd eltűnik. Fényi ez utóbbi típust vizsgálta nagyobb érdeklődéssel. Figyelemmel kísérte kibontakozásukat, változásuk sebességét, ez alapján fogalmazódott meg a Fényi-féle törvény: a Napon a gravitáció mellett egy ezzel ellentétesen ható erő is működik, e két erőhatás összjátékának eredményeként protuberanciák keletkeznek.
Fényi helyes következtetésre jutott a protuberanciák anyagi összetételét illetően, és bár néhány dologban tévedett, hasznosnak ítélhető kutatása. Egyik tévedése például az volt, hogy a protuberanciákat létrehozó és azok alakját formáló anyagmozgásokat termodinamikailag próbálta megérteni, ezek azonban mágneses eredetűek. A protuberanciákat legkönnyebben a Nap peremén lehet észrevenni, bár néhány a fotoszférában is látszik. Fényi nevéhez fűződik e jelenségek leghosszabb (harmincegy évig tartó) homogén észlelési sorozata. A protuberanciák vizsgálata Secchitől ered, ezt folytatta Fényi. 1875-ben Secchi osztályozta először a protuberanciákat, külön csoportba sorolva a nyugvó és az aktív protuberanciákat. Később Fényi méréseinek felhasználásával Pettit osztályozta a protuberanciákat. Pettit első fontos dolgozatában, ami a protuberanciák mozgási törvényszerűségeit tárgyalja, a vizsgálat alá vett felszálló protuberanciák egyharmada Fényi észleléseiből származik.
Fényinek sikerült szélsőségesen nagy protuberanciákat is megfigyelnie.. Foglalkozott azzal is, hogy a protuberanciák a napciklus során hogyan helyezkednek el, és hogyan vándorolnak. Vizsgálatainak eredményei tézisekben foglalhatók össze.
Kövesligethy Radó
(1862-1934)
Csillagász, geofizikus, Veronában szöletett 1862 szeptember 1-én. Aki a budapesti Tudományegyetem „Kozmográfiai Intézeté”-nek megszervezője és tanára, a Nemzetközi Földrengéskutató Szövetség megszervezője és főtitkára (1907–1917), a Konkoly-alapítványú Asztrofizikai Obszervatórium aligazgatója (1899–1906), az MTA rendes tagja (1895). Világszerte elismert földrengéskutató volt, csillagászati tankönyvíróként pedig múlhatatlan érdemei voltak a magyar csillagászati szaknyelv kialakításában.
Az asztrofizika és a földrengéstan (szeizmológia) terén egyaránt az elméleti kutatások úttörői közé tartozik, a hazai csillagászati oktatást nemzetközi színvonalra emelte. Nagy nyelvismerete révén széleskörű nemzetközi kapcsolatokat épített ki, és tudomány népszerűsítő szorgalmával a nagyközönség széles körének nyújtott megbízható tudományos tájékoztatást. Tanulmányait a bécsi Tudományegyetemen végezte (1881–84), ugyanott a csillagvizsgáló asszisztenseként dolgozott. 1882-től nyaranta, majd „adjunktus”-ként rendszeresen Konkoly Thege Miklós ógyallai magán-obszervatóriumában észlelt. Főleg színképelemzéssel foglalkozott, az ógyallai színkép katalógus adatainak nagy része tőle származik. Doktori értekezésében megkísérelte a sugárzó test hőmérsékletének és a folyamatos színkép hullámhossz szerinti fényesség eloszlásának összefüggését kimutatni (1884), az általa levezetett képlet magába foglalja az un. Wien-féle eltolódási törvényt. Utóbb ezt az elméletét tovább fejlesztve megkísérelte a csillagok hőmérsékletének meghatározását (1890), és a világon először kapott reális értékeket az alacsony hőfokú csillagok felszíni hőmérsékletére. 1885-től a kiskartali Podmaniczky-féle magán-csillagvizsgáló felügyelője, itt fedezte fel Podmaniczkyné, Dégenfeld-Schomburg Bertával az első ismert extragalaktikus szupernovát (S And., 1885. augusztus 22.). Számos elgondolását a spektroszkópia csillagászati alkalmazására külföldön valósították meg. 1888-tól a Tudományegyetem Kísérleti-fizikai intézetének asszisztense, 1889-ben a kozmográfia és geofizika magántanára, 1897-től a kozmográfia rendkívüli tanára, majd az intézet vezetője. A századfordulótól egyre többet foglalkozott szeizmológiával, kidolgozta a földrengés erősség számszerű egzakt definiálási skáláját, majd először adott matematikai módszert a földrengések fészekmélységének kiszámítására. Megszervezte a hazai szeizmológiai észlelő hálózatot és az ezzel párhuzamosan működő nemzetközi számolóintézetet, a Nemzetközi Földrengéskutató Szövetség megalakulásától állandó főtitkár (1919-ben a szövetség feloszlott). Jelentős szerepe volt a Mathematikai és Physikai Társulat szervezésében, a Magyar Adria Egyesület Tengerkutató bizottságának elnökévé választotta. Egyike az Uránia Ismeretterjesztő színház (és egyesület) megalapítóinak, majd 1923-tól a Stella Csillagászati Egyesület egyik alapítója. Igen sok ismeretterjesztő cikket írt. Szakcikkei az AstronomischeNachrichtenben, az Astrophysical Journalban, az MTA Értekezések a Mathematikai Tudományok Köréből köteteiben, a Matematikai és Természettudományi Értesítőben, a Matematikai és Physikai Lapokban. Ismeretterjesztő írásai a Természettudományi Közlöny-ben, az Uraniában, a Stella Almanachban, és más lapokban jelentek meg.