Kialakulása
A ma elfogadott keletkezés-történeti elképzelés szerint valamikor a Naprendszer kialakulását követő 30-50 millió (de legkésőbb 100 millió) éven belül, nagyjából 4,527 ± 0,01 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas bolygóközi ütközés történt. Ebben a formálódó ős-Föld és egy Mars méretű bolygócsíra (melyet Theiának neveztek el) összeütközött, és az ütközés által kilökődött anyag állt össze előbb gyűrűvé, majd gömb alakú bolygótestté, a későbbi Holddá. Eszerint a Hold anyaga a Földből származik, ám jelentős mennyiségben lehet benne a becsapódó másik test anyagából is. A feltételezett becsapódás jól magyarázza, miért van a Holdnak méretéhez képest viszonylag kis, fémes magja, a két ütköző égitest magja ugyanis a Földön maradt, és a két köpeny könnyebb anyagának lerepülő szilánkjai képezték a Föld körüli gyűrűt. Mivel mindkét égitest megolvadt az ütközés során, részben mozgási energiájuk miatt, ezért anyaguk fajsúlya szerint rétegződött, a nehezebb elemek így a magba kerültek.
Később a két bolygótest együtt fejlődött tovább, bár a fejlődéstörténetük két önálló irányt vett. A Föld légkörének, mágneses mezejének és méretének köszönhetően mások voltak a felszínformáló erők, mint kísérőjén. A Holdon a napszél és a folyamatosan a felszínre záporozó testek bombázása alakította a felszínt, mivel a kisebb test hamarabb lehűlt és a vulkáni vagy tektonikai aktivitás már a fejlődéstörténet igen korai szakaszában leállt. Éppen ezért a Hold földtani korszakait a meghatározó becsapódásokkal jelezzük, így különböztetünk meg Nectaris-korszakot, Imbrium-korszakot, Eratoszthenészi-kort, Kopernikuszi-kort.
A becsapódások mellett a késői nagy bombázás korszakát követően, az imbriumi-korban – 3,5-3 milliárd évvel ezelőtt – a vulkanizmus is komoly szerepet játszott a felszín kialakításában. A hatalmas, több száz kilométer átmérőjű medencéket kialakító becsapódások az adott helyeken nagyon levékonyították a kérget és így a vékony, töredezett kőzetrétegen át könnyen fel tudott törni a mélyből az olvadt kőzet. A hatalmas lávafolyások bazaltfolyamai 100-200 millió év alatt feltöltötték a nagy becsapódásos medencéket és így megszülettek a holdtengerek, a marék. Az óriási becsapódási kráterek szélén felgyűrődött, összetöredezett kőzetlemezek pedig, miután magát a medencét és a lemezek réseit kitöltötte a láva, hegyláncokként maradtak hátra. A lávafeltörések közül a legutolsó az eddig elfogadott 1 milliárd évvel szemben mintegy 50-100 millió évvel ezelőtt történhetett.
Hold szerepe az emberi kultúrában
Égi kísérőnk az emberiség története során fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban. A korai időkben istenségként tisztelték, a későbbi időszakokban tudományos kutatások alapjául szolgált. Emellett az irodalomban is több, kultúránk kincsei közt nyilvántartott alapmű témája lett.
A Hold az alapja az ókorban keletkezett legtöbb naptárnak és ünnepnek. Az ókoriak a Holdat a halál és újjászületés, a termékenység és teremtés istenének tekintették. Sok bennszülött amerikai indián törzs a Holdon egy nyulat látott (erre a zuni művészetben és a pueblo indiánok szájhagyományában vannak példák).
A kínaiaknál a Hold felszíne nyulat és békát is ábrázol. Ez Heng O hercegnő meséjével függ össze, akinek férje Shen Yi volt, az íjászok istene. Shen Yi egy elixírt kapott az istenektől, ami halhatatlanságot biztosított neki. Egyik nap, amikor Shen Yi távol volt, Heng O elcsente a pirulát, és amikor a haragvó férje üldözte, a Holdra szállt fel. A Holdon találkozott a nyúllal, aki az isteneknek kevert orvosságot. Amikor Heng O kipróbálta ezeket a gyógyszereket, varanggyá változott. A mai napig a kínai Őszi Holdfesztivál Heng O szomorú sorsára emlékezik, aki a Holdon látható mint varangyos béka a nyúl mellett.
A holdsarló helyzete a hónapok során változik és a földrajzi helytől is függ. Egyes afrikai kultúrákban a Hold vékony sarlóját az év nagy részében vízszintesnek látták, amiben az esővíz van, mert amikor megdőlt, eljött az esős évszak. Ezzel szemben az amerikai Kalifornia környékén élt csumas indiánok úgy gondolták, hogy a félhold (ami számukra majdnem függőleges helyzetben jelent meg) azt jelentette, hogy a Hold „üres”, vagyis nincs benne víz. A vízszintes állású Hold jelentette az esős évszak beköszöntét, mintha a Hold egy tálhoz hasonlóan tele lenne vízzel.
A Hold fázisait az ókori egyiptomiak az újjászületéssel magyarázták. Szerintük Ozírisz isten feldarabolásáról van szó, amit riválisa, Széth hajtott végre rajta, aminek során 28 darabra vágta. Ozíriszt hitvese, Ízisz rakta össze.
A legkorábbi idők sajátja volt, hogy az ember a természeti jelenségeket természetfeletti erők érzékszervileg megragadható megnyilvánulásának tekintette, és istenként tisztelte. Így a Nap mellett a Hold is istenséggé vált. Ez a hagyomány szervesen beépült az ókori többistenhívő kultúráiba is. A sumer mitológiában a Hold születését az Enlilről és Ninlilről szóló eposz mondja el.
A nyugati kultúra első holdistene a görög hitvilág Szeléné istennője volt.
A görög kultúrában azonban nemcsak Szeléné volt az egyetlen holdisten, egy főisten, Artemisz is megtestesítette az égitestet.
Először már a többistenhívő társadalomban felvetődött, hogy az állandóan helyét és fényét változtató jelenség nem más, mint egy hatalmas kőgolyó az égen, amelyet a Nap fénye világít meg más és másképpen. Az elmélet szerzője Anaxagorasz volt. Arisztotelész sem istenként képzelte el a Holdat, ő a négy őselemből (föld, víz, levegő, tűz) álló szilárd gömb és éppen ki nem fejlődött csillag átmeneteként értelmezte. Ezek az értelmezések még nem tudták megtörni az égitest kulturális szerepét, istenként való tiszteletét. Az egyistenhit alapjaiban változtatta meg ezt a képet, a kereszténységben, majd a muszlim hitvilágban nem maradt hely semelyik égitest számára a világmindenséget irányító erők között.
A középkorban először az arab kultúrában vált „objektummá” a Hold – igaz, csak mint periodikusan működő időmérő. A iszlám vallásban ugyanis az időmérésnek fontos szerepe volt mind a napi ima, mind a Ramadán időszakának kijelölésében.
A Holdon több magyar vonatkozású kráter található. Mindegyik konkrét személy nevét viseli.