1 millió évvel az ősrobbanás után
Kezdetben a levált sugárzás emberi szemmel is látható lett volna – csak éppen egyáltalán nem volt még ember, aki ezt megfigyelje. De a tágulás folytatódott, ami hatására a sugárzás áttolódott az infravörös, majd a mikrohullámú tartományba. Az univerzum tehát elsötétült.
Egyetlen millió évvel az ősrobbanás után semmiféle égitest nem létezett – igy fényforrások sem. Lassacskán azonban a világegyetem atomtengerében az anyag csomókká állt össze ezáltal összerántva saját magát és létrehozva az első égitesteket.
E folyamatot az úgynevezett sötét anyag gravitációja irányította; ezen anyag felhöi nem sokkal a felfúvódás után alakultak ki.
A kozmikus sötét kornak tehát az égitestek megjelenése vetett véget. E a csillagok tisztán hidrogénból és héliumból álltak, néhányuk mérete akár Nap párezerszeresét is elérhette. Mindössze néhány százezer évig éltek, majd saját magukat megsemmisitve szétküldték anyagukat a világegyetembe beleértve azokat a nehezebb elemeket is, amelyek a bolygók megformálódásához és végső soron az élet kialakulásához kellettek.
Amikor az univerzum első csillagai néhány száz millió évvel az Ősrobbanás után létrejöttek, az univerzum még mindig átlátszatlan volt. Ebben az időben az univerzum főként semleges hidrogéngázból állt, amely nem enged át látható fényt. Az első galaxisok, és fiatal, forró csillagaik sok fényt bocsátottak ki; nemcsak a látható fény, hanem a nagy energiájú ultraibolya és a röntgensugár formájában is. Ez az erős sugárzás képes volt ionizálni a semleges hidrogénatomokat, így a hidrogén átlátszóvá vált. Manapság az univerzumban a legtöbb hidrogéngáz ionizált, és messze beláthatunk az univerzumba, és fénymilliárd fényévnyire található galaxisokat fedezhetünk fel. Ez a videó gyönyörűen bemutatja a reionizáció korszakát, amikor az első galaxisok kialakultak, és univerzumunk átlátszóvá vált a látható fény számára. A sárga pontok galaxisok, a semleges hidrogén barna, az átlátszó, ionizált gáz pedig kék.
A semleges gáz fényelzáró képességének példája látható a Barnard 68 képén, a semleges gáz sötét felhője, amely elzárja a fényt a mögöttük lévő csillagoktól. Ezt a folyamatot nevezzük reionizációnak, de nevezhetjük „a sötét korszak végének” is, mivel az univerzum átlátszóvá vált a látható fény számára.
2013 márciusában a Hubble-űrtávcső megpillantotta a világegyetem egyik legöregebb csillagát – rögtön az égi küszöbünkön. A Matuzsálem csillag becsült kora 14,5 milliárd év; a valós kora 13,7–15,3 milliárd év közé esik. Csak a viszonylag nagy hibahatárnak köszönhető, hogy az adat egyáltalán összeegyeztethető a világegyetem feltételezett korával. Ha ez nem lenne, mėg azt hihetnénk, hogy a csillag idősebb, mint maga az univerzum. Ez az adat ráirányítja a figyelmünket arra, hogy milyen pontatlanul vagyunk csak képesek megbecsülni egy csillag korát. Még akkor is, ha az tőlünk alig 190 fényévnyire száguldozik az űrben.
Ekkoriban jelentek meg az első fekete lyukak is a galaxisok központjaiként. Noha egy fekete lyuk semmilyen fényt nem bocsát ki, a gravitációjának karmai kōzé eső anyag, amint felhevül, már bocsát is ki sugárzást. Feltehetöleg ezen objektumok önmagukban is véget vetettek volna a kozmikus sötét kornak, úgy, ahogy azt az első csillagok tették.
Az első galaxisok – amiket ma kvazárnak hívunk – igencsak falánk szörnyek voltak. Egyre növekvő fekete lyukuk önmagában ugyanannyi fényt adott, mint a galaxist alkotó csillagok összessége. A fekete lyukak azonban fokozatosan bekebelezték a számukra elérhető összes anyagot, s ettől kezdve már csak a csillagok világítottak az égen.